Az első feladat meghatározni milyen tetőket értünk lapostetők megnevezés alatt. A tetőket hajlásszög szerint a következő ábrán látható csoportokba lehet foglalni.

 

Lapostető alatt általában az alacsony hajlású tetőket, azaz a max. 5º (8,8%) hajlásszögű tetőket értjük.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet ( OTÉK ) fogalom-meghatározásában csak a magastetők címszót találjuk meg:

„Magastető: olyan tető, amelynek lejtése a 10%-ot meghaladja és általában tetőteret képez.”

 

Ha ez alapján lapostetőnek tekintjük azt a tetőt, ami nem magastető, akkor gyakorlatilag egyezést találunk a szabvány által definiált alacsony hajlású tetővel. ( 8,8% ≈10 % )

 

A lapostetők csoportosításával, szerkezeti kialakításával, hőszigetelésével, lejtésével és csapadékvíz-elleni szigeteléseivel foglalkozik az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége által kidolgozott „Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei” és a „Zöldtetők tervezési és kivitelezési irányelvei” kiadványok, amely más magasabb rendű hazai szabályozás hiányában a leginkább elfogadottak a szakmai körökben.

 A lapostetőket csoportosíthatjuk szerkezeti jellemzőik alapján. E szerint megkülönböztetünk:

-          egyenes rétegrendű,

-          fordított rétegrendű,

-          duó kialakítású,

-          kéthéjú hidegtetőt.

 

Használatuk alapján nem járható és járható lapostetőket különböztethetünk meg.

 

A lapostetőket tűzvédelmi szempontból az OTSZ két nagy csoportra bontja:

-          a 60 kg/m² felülettömeg feletti tetőfödémek

-          a 60 kg/m²-nél nem nagyobb felülettömegű tetőfödémek térelhatároló szerkezetei

 Lényeges különbség a két szerkezetcsoport között, hogy a 60 kg/m² felülettömeg feletti tetőfödémeknél csak a tartószerkezetre vonatkozik a követelmény, a teherhordó réteg feletti egyéb rétegekre nem, a 60 kg/m² felülettömeg alatti térelhatároló tetőfödémeknél viszont a komplett rétegrendet kell vizsgálattal minősíteni.

 

Csarnoképületek esetén már csak a könnyűszerkezetes (60 kg/m² felülettömeg alatti) tetőfödém térelhatároló szerkezetekre találunk előírást a teherhordó szerkezetek csoportjában. Ezek szerint a csarnok „olyan épület vagy tûzszakasz, amely legalább 1200 m² alapterületû és az alábbi kritériumokat együttesen teljesíti:

a) rendeltetéstõl függetlenül, nagylégterû földszintes tetõtér nélküli épület,

b) átlagosan 4 m feletti belmagasságú épület,

c) az épület, vagy a tûzszakasz alapterületének legfeljebb 25%-a kétszintes,

d) egybefüggõ teret képezõ helyiségeket és legfeljebb az épület, tûzszakasz alapterületének 10%-áig 1200 m²-nél kisebb alapterületû helyiségeket tartalmaz.”

Nézzük meg, mit jelent például a III. tűzállóság esetén látható C REI 15 követelményérték:

 C – a födémszerkezet tűzvédelmi osztálya

Az osztályba sorolást az MSZ EN 13501-2/2008 szabvány szerint kell elvégezni, úgynevezett SBI teszttel, a képen látható módon.

R – teherhordó kapacitás

Egy teherhordó elem vizsgálati próbatestének azon képessége, hogy elviseli a vizsgálati terhet anélkül, hogy túllépné mind az alakváltozás mértékére, mind a sebességére vonatkozó meghatározott kritériumokat. Percekben kifejezett időtartam, amely alatt a próbatest folyamatosan fenntartja képességét a vizsgálat során alkalmazott vizsgálati teher megtartására. Mivel a stabil állapot eléréséig viszonylag gyors lehajlások fordulhatnak elő, a lehajlási sebesség kritériuma nem alkalmazható, amíg a lehajlás az L/30 mértéket meg nem haladja.

A vonatkozó MSZ EN 1363-1:2000 szabvány szerint a teherbírás hiányát jelenti mindkét következő kritérium meghaladása tetőfödémek esetén:

-          lehajlási határérték: D= L²/400d mm és

-          a lehajlási sebesség határértéke ΔD/Δt = L²/9000d mm/min

ahol L a próbatest szabad fesztávja mm-ben, d a nem tűzhatásra tervezett állapotban a keresztmetszet nyomott zónájának szélső szála és a húzott zónájának szélső szála közötti távolság mm-ben.

 E – integritás

Egy térelhatároló szerkezeti elem vizsgálati próbatestének azon képessége, hogy egyoldali tűz esetén megakadályozza lángok vagy forró gázok áthatolását és a lángok megjelenését a tűznek ki nem tett oldalon. Percekben kifejezett időtartam, amely alatt a próbatest folyamatosan fenntartja elválasztó funkcióját a vizsgálat folyamán anélkül, hogy:

a)      a vonatkozó szabvány szerint alkalmazott vattalap meggyulladását okozná, vagy

b)      a vonatkozó szabvány szerinti résmérő eszközök behatolását lehetővé tenné, vagy

c)      tartós lángolást eredményezne.

 I – szigetelés

Egy térelhatároló szerkezeti elem vizsgálati próbatestének azon képessége, hogy egyoldali tűz esetén meghatározott szintekig korlátozza a tűzmentett felület hőmérséklet-emelkedését. Percekben kifejezett időtartam, amely alatt a próbatest folyamatosan fenntartja elválasztó funkcióját a vizsgálat folyamán anélkül, hogy a tűzmentett felületen olyan hőmérsékletek alakulnának ki, amelyek vagy:

a)      az átlaghőmérsékletet a kezdeti átlaghőmérséklet fölött több mint 140 ºC-kal meghaladják, vagy

b)      bármely helyen ( beleértve a tapintó hőelemet ) a kezdeti átlaghőmérsékletet több mint 180 ºC-kal meghaladják.

 

Folytatás következik.